Program

A program felépítése

1. Szülői fórum

Ezzel indítjuk a programunkat. Ismertetjük az elképzeléseinket, terveinket. Meghívott szakemberek (rendőr, jogász, pszichológus, orvos, gyógypedagógus,) válaszolnak a feltett kérdésekre az adott témát illetően.

2. Családi napok

− 2 alkalommal hívunk meg 60 főt. A programban szereplő összes célcsoport együttesen van jelen.

− Rövid előadások mellett feladatlapok, szituációs játékok is segítik az új ismeretek megszerzését, rögzülését egyaránt.

− Fontos célunk, hogy együttesen kapcsolódjanak ki a családok, sikerüljön megélniük a közös élmény örömét.

− Egy alkalommal 5 órát töltünk együtt, és a napot egy közös ebéd zárja.

− A témák kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy az egész családot együttesen érintő területet válasszunk.

− Napjainkban az egyik legnagyobb problémája a stressz, amely mindenkin érezteti egyre inkább kedvezőtlen hatását. Sajnos, ezt nehezen vagy egyáltalán nem tudjunk megfelelő módon kezelni.

− Szinte naponta alakulnak ki konfliktusok a családon belül is, amelyek gyakorta vezethetnek ahhoz, hogy akár áldozat, elszenvedő alany legyen a fiatal, illetve akár menekülésképpen saját maga is bűnelkövetővé válhat.

− Az internet káros hatása és veszélyei

− A szenvedélybetegségek hatása, következményei: bűncselekmények. Fontos, hogy tudják a fiataljaink, hogy mindennek van következménye. Tudják, hogy lehet választani azzal, ha megtanulnak „nemet mondani”.

3. Projektzáró családi nap

Ennek keretében szintén meghívjuk azt a 60 főt, akik aktív közreműködői voltak a programunknak. Valamennyi előadót és segítő velünk együtt zárja a több hónapos projektet.
− Több színtéren zajlanak az események.
− Fórum a szülőknek, szakembereknek a gyűjtött tapasztalatok alapján. Tapasztalatcsere.
− A fiataloknak játékos feladatok, feladatlapok, activity az új ismeretekből.
− Akadályverseny minden résztvevővel a Mecsekben.
− Projektek lezáró közös ebéd.

4. Klubfoglalkozások

− 8 alkalommal- kéthetente- 2 órában dolgozzák fel a témákat a fiatalok. Ez a program kizárólag számukra szerveződik.
− 10 fővel, állandó tagokkal működik a csoport, hiszen egymásra épülnek a témák.
− 8 értelmi sérült fiatal van jelen alkalmanként, hiszen képességeik alapján ez a létszám a maximális a feladat leghatékonyabb végrehajtására.
− Velük együtt 2 fő ép értelmű fiatal egészíti ki a közös csapatot.

5. Bűnmegelőzési Road show

− Ahogy maga a projekt is innovatív a maga nevében, szeretnénk még ezzel az elemmel bővíteni ezt.
− Mivel az Egyesületünk tevékenysége egész Baranya megyére kiterjed, így ezt a programot is szeretnék Pécs városának határán is túlvinni.
− Több településen is élnek értelmi sérült fiatalok, tanulnak vagy dolgoznak speciális intézményben. A tapasztalat sajnálatosan azt mutatja, hogy más városokban is egyre nagyobb igény mutatkozik erre a programunkra.
− Baranya 2 városában tartunk 3-3 órás bűnmegelőzési napot a kidolgozott tematikánk segítségével.(helyi adottságokhoz igazítva a kisebb-nagyobb módosításokkal).

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.